Én nem igazán vagyok az nagy számítógép mágus. Nem igazán értek az elektronikai dolgokhoz sem, nem még a mai nagyon okos és intelligens gépekhez. Egyszerűen túlmutatnak rajtam. Nem is igazán szoktam éppen ezért rendelni semmit sem. Nem is nagyon szeretem. Megmondom őszintén, én szeretek nézelődni, szeretem megfoni a ruhák anyagát mielőtt megveszem őket, az pedig teljesen elképzelhetetlen számomra, hogy bármikor úgy vegyek például cipőt, hogy nem próbálom fel előtte.
Manapság azért meg kell vallani, hogy amiből nagyon kevés van, az az idő. Az ember igyekszik a lehető legjobban gazdálkodni vele, és akármennyire is nem szeretem a rendelős dolgokat, a neten történő vásárlás sokat segít ebben. Mondhatjuk úgy is, hogy felbecsülhetetlen segítséget nyújt. Rájöttem én is, hogy azokat a termékeket, amiket az ember sokat használ, ismeri, és nem is szívesen cserélné le, sokkal jobban jár, ha megrendeli és házhoz szállítják. Így nagyon gyorsan és könnyen meg tudja vásárolni a szükséges dolgokat úgy, hogy igazán ki sem kell mozdulnia a lakásából. Én is elhatároztam tehát, hogy kipróbálom ezt.
Nem mondom, hogy nem volt szükségem az elején a férjem segítségére, mert ez esetben hazudnék, de nem éreztem azért magam annyira bénának sem. Nem vagyok egy mai csirke, közel az ötvenhez az ember már nem szokik annyira gyorsan hozzá dolgokhoz, de a pipereshop oldaláról egész könnyen és jól sikerült megrendelnem mindent, amire szükség volt.
Egészen nagy meglepetés volt számomra, hogy már ilyen oldal is létezik, ahol az ember Avon termékeket talál, nem is akármilyen mennyiségben és választékban, és igazság szerint pillanatok alatt meg tud rendelni bármit, ha kicsit jobban ért a gépekhez mint én, de már percek alatt boldogulok vele én is. Nincs katalógus, nincs felesleges időtöltés, minden nagyon gyors, könnyű és egyszerű.
Ma már a piperechop a nyitóoldalam, így már azzal sem kell bajlódnom, hogy eljussak az oldalig. Egyszerűen imádom. Meg kell valljam, ezáltal már más oldalak felé is egyre könnyebben nyitok, bár még mindig az óvatos kategóriába tartozok a netes rendeléseket illetően. De ki tudja, lehet hogy pár hónap múlva már valamilen ruhát is megpróbálok rendelni magamnak.